Néha úgy érzem, hogy ez a világ
Valahogy, már nem az én világom,
Nem ott vagyok, ahol élni vágyom.
Előbb a koromat hibáztattam érte,
Hogy öregedve, féltékeny vagyok,
Mert elmúltak az ifjú szép napok.
Nem ez az ok, nem ilyen vagyok.
Körülöttem minden annyira más,
Mások az emberek, a táj, a szokás.
Az életünk, csak csupa rohanás.
Nincs idő, egymással beszélgetni,
Pohár bor mellett barátin nevetni.
A világ kihűlt, rideg, kegyetlen.
Nincs irgalom, az önérdek az úr,
S az ember egyre jobban aljasul.
Nem szent se becsület, sem az élet.
Csalók néznek szemedbe röhögve,
És nem érdekli őket, senki könnye.
Őket a természet miért érdekelné?-
Hogy a föld, a víz kizsarolttá vált.
No és? –mondják, lesz valami más.
Ezért érzem azt, hogy ez a világ,
Valahogy már nem az én világom.
Máshová, egész máshová vágyom.