Dúdol az élet
Kifosztott lettem!
apasztott csecsként csüng lelkem
– hagytam! –
csendesül a szív lassan
körülöttem az éj sötétje tipeg
láz lüktetése piheg
mámorba csepegtetett
édes mérged tisztul,
önmagáért kiáltó zokogó csendem
útjára indult,
– „kabátod” szűk volt, dideregtem...
egy télen át!
jobb volt mégis
a bő, a régi
a saját! –
Magamra leltem!
csend szitál, lilaköd elszállt,
pironkodó érzés fut már
utam, nem fonódik többé utaddal
egy világ letűnt …járom egyedül!
tollpihe rezdül
éjnek sóhajával, csodák nyílnak
orgonák virulnak…
hamvadt parázson csendes neszek égnek,
s hajnalra ismét dúdol majd az élet.