Különös kép függ a falon
mintha rács feszülne ajtón,ablakon.
S kit mögötte látok én
nem más,mint Harlekin.
Ő nekem az élet bohóca,
szívébe zárva a világ bánata.
Magánya rácsoknak feszülő gondolat,
ébredni készül a bezárt öntudat.
Magánnyá sűrűsödött a létezés,
szabadnak látod,
de rácsok mögött él.
Kéklő rombuszok,
fekete rácsok
pengeként zárják el a szabadságtól.
Hiába öleli zölddel a remény,
rabsága fekete felkiáltójel
a létezés fénylő egén.
Míg másokat nevettet,
szemében könnytelen a mosoly,
társára sem lelt,
egyedül maradt az úton.
Harlekin,világ bohóca
hiába születtél szabadságra,
míg önnön sorsod ítél
örökös fogságra,
magányod irtóztató csöndje
társtalanságod feloldozását várja.