Ott élek a levelek nevében...
Ereik rajzolnak körbe,
Átváltom a zöldet sárgára
S majd az Ősz leteríti a földre.
A kövek nevében élek s engedem...
Kockakövet, útnak valót faragjanak belőlem,
Gyors léptek járják lelkemet,
Zakatoló kerekek, vasak egyék testemet.
Az almák nevében is élek...
S a hat magvát számon kiköpöm,
Fiatal lányok gondolatán,
Mindegyiket kezeim között, arcukon őrködöm.
Szent, soha nem leszek...
Képzeletem túl kihívó, bátor.
S más formáknak is hagyok helyet,
Önzetlenül kimondom, alkossatok szépeket százszor.
Épp ezért, sok időm gondolkodni nincsen...
Mások életében is jelen vagyok,
Szárnyaim nőttek, bár nem látszanak,
Repülök s mindenütt létezem... álmodok.
Kezet nyújtok...
Újak helyett, öt kezem van,
Öt lesz nékem a nyerő szám,
Öt gyűrűkezes eszet kap.
Mindez azért lesz...
Hogy öleljek, szeressek aprólékosan,
És tapinthassam halhatatlan figyelésed,
Vérig karmoljak mindent,
Én a jelenlévő, s az alany.