Gyötrő emlék
Írta: cactus9112 Dátum: January 08 2010 17:55:00
H
Azt álmodom, hogy tested az enyém, maró fájdalom reggel a fény.
Vágyaink egymásban élnek, isszák az árnyak, űzik a rémek.
Teljes hír
Azt álmodom, hogy tested az enyém, maró fájdalom reggel a fény.
Vágyaink egymásban élnek, isszák az árnyak, űzik a rémek.
Szomjunkat puha ajak oltja, mindkettőnknek szíve a gondja,
táncol a lüktetés, a fal másik oldalán éles a kés.
Most előtted a félelem, a gyilkos tőrt felemelem,
s port hintek a tiszta könnyre, megsebezlek, aludj végre!
Elveszik a gyötrő emlék, megöl lelkem átszúrva az arckép,
melyen öldöklő fogakkal rám vicsorogsz, torkom elvágva rám fegyvert fogsz.
Kopácsol a börtön ajtaja, elsodorja a titkolt szavakat a visszhangja,
tanácsban okol a kételyem, őrültem akarom, vadan szeretem.
Rabként élek a térben, ahol az idő fogságba ejt, egyetlen életem Téged nem felejt.
Elbúcsúztam örökre, két szememben alakod őrizve.
Most a perceket éveknek számolom, a naptárt a kezemben tartom,
lapozva a percek múlnak, a végtelenben értünk harcok dúlnak.
Te megkövülten most az éjben lámpafénynél állsz, engem keresel, de nem találsz.
Pedig Benned van a végzetem, tőled vérzik minden erem.
Remegő, elcsukló hanggal képeket idézel, a túloldalról érezlek, s szívből megigézel.
A tájban illúziók lebegnek szemed előtt, mintha ott lennék, mintha ott lettem volna az előbb.
De nem vagyok azon a helyen, arcomra álarcom teszem.
Fuldokolsz a halott éjtől, vacogó szerelemmel tartózkodsz a téltől,
mégis bátran ordítod, hogy imádlak, könnyeid peregnek, gondolataid kizárnak.
Távozom. Nem tart vissza semmi sem, utoljára nyúl érted megfagyott kezem.
Utánam csak szenvedélytől kavargó patak folyik, a bűn, mely fölötte áthidal, a rozsdától elkopik.
A vészkiáltás füleidbe halkan belé kúszik, s azt üzenik, hogy egy lány miattad a végben úszik.