Kritikus ponthoz ér a lét,
ha összesűritett fájdalom utolsó cseppjeként
túlcsordul az Élet kelyhének peremén.
A lélek elnyűhetetlennek hitt húrjai
remény nélkül készülnek elszakadni,
mert semmivé lett összetartó erejük,a Hit.
Pedig hinni kellene
az időtlen,örök csodákban,
a halhatatlan lélek szárnyalásában,
hogy a Sors kegyelméből változni tudunk
ha megleljük majd követendő utunk,
felismerjük a lelkünk mélyén rejtőző Embert
és önmagunkban a fénylő végtelent.