Kezem nem remeg, a megfeszülő kormányrudat bizton tartja,
Habár még nem tudom, merre visz életem rejtelmes hajója;
Mert él a remény a reménytelenség mogorva ormán,
Zúgjon körötte bár hazugok fújta haragos orkán,
És él a hit a félelmek táplálta mély rengetegben,
Csörgedez akár roppant törzsben, vagy apró tűlevélben.
Míg a nagy folyó éltető életet hordoz magában,
Mindig megcsillan minden megszülető reménysugárban,
Ámbár tövisből kovácsolt tőrök köröznek, mint varjak,
Bízva bízok bármily jövőben, mert tudom, mit akarjak;
Törtetni célom délibáb-képe felé (és remélem, veled),
Mely fel-felvillan illanón, valahányszor megdobban a szíved.