Hirtelen minden felgyorsult körülöttem.
És valami, lassan vele változik bennem.
A szívem nyugtalan, a lelkem háborog,
Hihetetlen, hogy az idő így elrobog.
Tükörbe nézek, s egy szempár, visszanéz.
Mily furcsa, lélekben oly ifjú vagyok még.
Állok önmagammal szemben, s csodálkozok.
A hervadó arc mögött, a régi láng lobog.
Ezt nem látja senki rajtam, csak én tudom,
Mikor néha, magamról elgondolkodom.
Ilyenkor csendben elmélázok sorsomon,
S legyintek: hát nem változol, vén bolond.