Radnai István:
TESTETLENÜL
találkozunk-e valamikor személyiségedbe rejtve
él az elv vagy eleven a szó emléket nem felejtve
akit beléd temettünk vagy fényes űrbe
a távlat lehet egyenes vagy görbe
hogy megtaláljunk kár bolygókat lesni
árnyékot vetsz rá s ettől lehetsz testi
mind elmentek előttünk járva generációk
mindnyájan keresték nálad a végső rációt
s akkor ha valahol szétrepül egy szupernóva
az anyag sötéten beléd hull bomolva
azt hisszük ott a véges végtelenbe
született és elmerült teremtés árva lelke
s egyedül hagytunk mint halni a kereszten
a sok isten közt te lennél egyetlen isten
találkozunk-e valamikor ahogyan tegnap
mikor a véletlentől ajándékot megkap
aki szemét tágra fényre nyitva
a csillagfény-papírját felszakítja
s akit temettünk véled fényes űrbe
enged hogy botorságunk tűrje
enged hogy kezét kihűltén elengedjük
de ne hagyd hogy veled együtt elfeledjük