Nyugtalanított lelkem
morajló háborgása.
Kormánykerekem elhagyva,
vitorlám tetejéről
néztem a nagy világba.
Villámok csaptak le
sötét fellegekből.
Zaklatottan imbolyogtam
életem fedélzetén.
Reménykedtem:
talán elcsendesül!
Félelmem a felszínre tört,
az örvénylő Élet
magával rántotta.
Csalóka képet látva
futottam zátonyra.
Riadtan úszó reményeim
szélső partjaim
között hullámoztak.
Naplemente-színű álmaim
már rég elhajóztak.
Fuldokló hitem tétova lett.
Sirály-hangú fájdalmam
sírt a légben.
Imám ezt suttogta
a csillag-tengerű égnek:
Bárcsak szélcsend lenne!
Csodálkozva néztem
-bár hajótörötten-
forgott az iránytűm.
Újra világos lett!
Hánykolódó lelkem jól tudta:
vár egy újabb sziget.