A szelek özönlő susogása
Rám dönti a hajnalt,
Vöröslő pici mosolyba folyva
Indul a Nap,
Ezer éve így kelek fel…
Elvakít aranyló szálaival majd
Laza vonallal megfesti a napom.
Lesi miként marad hely
Az elapadó napoknak tenyeremben,
Vajon bírom-e tartani
A foltokat az égen,
És a ködbevesző vak arcokat
Tudom-e lángokkal élesztgetni…
S amikor válaszok kerekednek szemében
A delet keresve
Belém égeti a pillanatot…
A jéghegy ekkor tengerré olvad a szívben
Hánykolódó bárkák szent kikötőjeként,
De a szél erővel lobban újra
S elsodor egy napot a vég felé…
Széttörik percekké az idő
Majd összeáll újra mint a halmaz,
Helyet cserél a nap az esttel
S a Hold-sárga mosolyból éj fakad…