Ott hol medret talál a víz sodra,
a szél a lagúnát ostorozza.
Tágult szeme a Nap ragyogása,
szívekből szökött írisz virága.
Ráborulnak égi halvány tüllök,
fodrai közt törött levéltükrök.
Felette fényes dél tekeredve,
benne küzd az éj, sajog temetve.
Zöldet kever a hanyatló este,
harangjában idő senyved egyre.
Fehér tajték űzötten tündököl,
csilláma az ég selymére ömöl.
Holdfény tűz utat a messzeségbe,
ibolyaszínt árny lop lét hegyére.
Csillagliliom ring vizi lankán,
csend sóhaj zuhan a partra némán.