(Keresztapám emlékére)
Egyre jobban szűkül a világ
Ha új síron nyílik a virág
Mert egy közülünk búcsút intett
Az Úr hívón rá letekintett
Fáradt lélek száll végtelenben
Emléke dobog a szívünkben
Hol már nincs fájdalom oda tér
Az út legvégén Istenhez ér
Ott boldog lelkek tánca várja
Tolul felé öröklét árja
Angyaldal ringatja békébe
Érezzük lágy szellő képébe
Érte hullajtott könnyeinket
Szárítva hűti sebeinket
Csitítgatja lelkünk bánatát
Bennünk él, hogy ne legyünk árvák
Menny kapujából szelíden néz
Tudja, ki maradt annak nehéz…
A viszontlátás reményével
Megőrizvén- nyugodj békével!