Hétmérföldes csizmámban, Recsken a magyar gulágon
Írta: gufi Dátum: May 11 2010 22:48:30

---

Cs

Rút, nyálkás szürkeség
takarná a múltat,

---

Teljes hír

---

HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁMBAN
Recsken a magyar gulágon

Ágyam marasztalna
kora őszi reggel,
szitál az eső, de érzem, indulnom kell.

Rút, nyálkás szürkeség
takarná a múltat,
Gyöngyöst is elhagyván nem adom magamat.

Látványát élvezem
Mátra lankáinak,
kanyargós szerpentin egyre feljebb mutat.

Recsk községbe érek,
kis tanácstalanság,
vajh, hol találom a volt foglyok táborát?

Kicsiny boltba térek,
eligazítanak…,
visszafordulok, míg két sínpár nem halad.

Át kell kelnem rajta,
ott fordulok balra,
nyugodtan mehetek, már ki van táblázva.

Követem a jelzést,
el nem tévedhetek,
elmémben eközben, szomorú kép lebeg.

Próbálom idézni
ma ugyan nem lehet,
fogolynak lenni itt, mit is jelentett?

Mikor egy hatalom
véres útjában állsz,
ideológia dönt, éltet vagy halált.

Már itt is a tábor,
drótkerítés…, szöges,
tárva-nyitva kapuja, betérek rögvest.

Őrtorony látványa
borzolja lelkemet,
nemrég itt az ÁVO állított őrszemet.

Ma már békés, szerény,
haláltüzet nem ont,
szellőnek, madaraknak ad olykor otthont.

Feltűnő emlékmű,
megroppant gerince,
súlyos terhe alatt…, mit kell cipelnie.

Vázlatrajzzal tábla,
pontos a leírás,
hogyan állott egykor, ez a „Magyar Gulág”

Felújítva a ház
„istenek székhelye”,
valaha volt ÁVO tiszti épülete.

Mögötte őröké…,
romjaiban hever,
a kommunizmus is ekképpen múlott el.

Tőle pár méterre
már nyílik a virág,
nem feledvén a múltat…, tiszteleg méltán.

Gyalogösvény, fahíd,
ez itt már a tábor,
sok barakk állott itt, összetákolt fából.

Jól látható helyük,
megrázó a látvány,
büntetőbrigád barakkja újra állítván.

Jobbra a pataknál
foglyok által ásva,
sírgödrök…, a természet által belakva.

Valaha elmúlást,
ma életet jelent…,
aljnövényzet, bokor, cserj’, állatokat rejt.

Lentebb bunkerfogda
félig földbe ásva…,
milyen bűn…, mely az embert így lealázza.

Tovább kórházbarakk,
majd tábori konyha,
feljebb fürdő és ismét szállások sora.


Hallgatnak a kövek,
csend ül a tisztáson,
fürge mókus szalad táborszéli ágon.

Már csak egy valami,
hajt a kíváncsiság,
hol találom meg az egykori kőbányát?

Nem messze e helytől
működik még ma is,
hegynek lelkét mára nagyüzemben fejtik.

Nem úgy, mint a rabok,
véres verítékkel,
csákány, kalapács, hasító acélékkel.

Megállít egy tábla:
Tilos idegennek!
döntök az erdő felől közelítem meg.

Veszélyes a helyzet,
nagy az elszántságom,
vadrózsa, szederinda nyűvi nadrágom.

Tövis vág húsomba,
sebeim véreznek,
mind semmi ahhoz…, mit a rabok átéltek.

Elérem a bányát…,
tovább nem mehetek,
felirat néz rám: Robbantási terület!

Könnycseppek a kövön,
mormolom az imát,
múltból vélni hallom, rabok bús sóhaját.

Fátyolos szemekkel
elindulok tova…,
most már kicsit sejtem…, mi a diktatúra.

Albert Ferenc