Ilyen tavasz biza rég volt,
Hetek óta sír az égbolt.
Borsodba, meg Baranyába
Fúlunk május aranyába.
Tán az Isten könnye csordul,
Hogy a nyája rabol orvul.
Kiforgatta a világot,
Közben flegmán gumit rágott.
Az ég könnye némán csorog…
A Föld visszafelé forog.
Megszédült a gyarló ember,
Mindent benő a vadkender.
Mit megvetett az ész nemrég,
Érték lett a becstelenség.
Győz a Kamat, meg a Zálog,
Lettünk kultúr-kannibálok.
Szavunk áradó gyalázat,
Hitünk tétova alázat.
Hazánk mások bitorolják,
Szolga nép ez, koldus ország.
Világ terhe rajtad tesped,
Csigapáncélban a tested.
Szemeidből vér szivárog,
Fejed fölött varjú károg.
Talpad alatt pengeélek,
Kalapács alatt a lélek.
Ősök telkén vetünk mákot,
Álommal szőtt hazugságot.
Itt a lejtőn nincs megállás,
Átok lett a gyermekáldás.
Isten könnye. Sír az égbolt.
Ilyen világ biza rég volt!
2010-05-18