A Nap
Édes – piros fejét
Meghajtja a Nap,
Aztán mélyet sóhajt
S megadja magát
A tenger habjainak.
Lágyan beleolvad
A habok fodraiba,
Vörös selyemmé,
Könnyű kelmévé
Festi azokat.
Aztán pajkosan
A Földet öleli,
Hol naplementét,
Hol napkeltét
Csókol neki.
Mint anya a karjaiban
Az édes gyereket,
Becézi, csókolja,
Álmossá ringatja,
A Földön az embereket.
Aztán újra a hegyeknél
Nyújtja vörös karjait,
Hívogat, ébrezget,
Harmatban fürösztget
Minket - embereket.
Néha sírós az arca,
Néha mosolyt fakaszt,
Reménykedve nézzük,
Hívjuk és szeretjük
Öreg Napanyánkat.
2010. május 21.