Volt a kis falunak egy ügyes kovácsa.
- Vasból volt a falu kerítése, rácsa,
kapája, kaszája, ásója, ekéje,
de sok volt a munka, egy inas “elkélne”.
Talált is egy fiút, olyan inas félét,
benne megtalálta méltó segítségét.
Szorgalmasan tette, mit a mester mondott,
ám egy furcsa napon valamit elrontott.
Amit tenni kellett, kovács mindig mondta,
ám aznap beszédét kicsit elrontotta:
- Először kiveszem a patkót a kohóból -
kezdte a tanítást, s az inas ért a szóból.
- A hosszú fogóval az üllőre teszem,
hogy az izzó vas ne égesse a kezem.
Amikor azt látod, megrázom a fejem,
a nagy kalapáccsal üss egy nagyot ezen.
És az inas úgy tett, ahogy kérték tőle!
Mestere szörnyethalt, – de kovács lett belőle!