Én és én
Írta: PiaNista Dátum: May 09 2007 06:14:53
**********
"Láttam, amint komor, lehajtott fejjel beszélt"
**********
Teljes hír
Egyik este, félálomban, találkoztunk: én és én.
Meglep?dtem, s ahogy láttam: fiatal volt, én meg vén.
"Megvagy!"- mondtam és a kérdést úgy szegeztem elébe,
Mintha éppen t?le várnám, mit tenne, ha én lenne?
"Tudsz-e élni elveid szerint, s helyesen teszed-e, amit teszel?"
Láttam, amint komor, lehajtott fejjel beszélt,
Pedig ömlött bel?le, s mondta, mondta,
Mintha éppen harcra hívna...
Szavai magasröpt?, száguldó dallamok voltak.
Dalolt a földi életr?l, mintha soha Földön nem élt volna.
Mintha felülr?l nézné, ami itt lent van.
Sopánkodott, filozófált, de nem akart az egekb?l
A mélybe ereszkedni...de meg is változott:
Siránkozott, s a kezeit tördelte:
Miért? Miért? Miért van így?
Végül én is szóhoz jutottam:
Valóban kár, hogy ilyen az élet,
Ám elölr?l kezdeni egyszer éppen elég.
Kezdenénk százszor, vagy t'án százezerszer,
Ide jutnánk mindég, így lenne mindég.
Az ember-a falka, kivel egy füvet legelünk -,
Hiába jutott az ész magas fokára,
Felfogni képtelen élete lényegét,
Válaszra vár, de önmagát csodálja.
Kellenének sokan, kik áldoznak helyettük,
S gondolnak kés? századokra is.
Mutatják nekik saját önmagukat,
Meg azt, hogy milyenek
lehetnének...
Ezért hát szállj le a magas fellegekb?l,
Ebb?l majd jót és életet faragunk.
Egyszer megbeszéljük, mit mondtunk ma err?l.
Ki tudja? Hátha még találkozunk.
Budapest. 1959