Apa copffal
Írta: zsuzsu Dátum: June 25 2010 23:30:14
Sz

Aztán később, estefelé, amikor végre hazaérkezett,
Láttam nagyon dühös, és mérges szemmel méreget.
Azt mesélte, hogy a város, amerre ment, röhögött,
Hogy vénségére, a hajába piros masnikat kötött.

Teljes hír


Réges-rég történt. Hét- nyolc éves lehettem talán,
S agyon szekáltam anyámat egy késő őszi délután.
Odakint hideg volt, elkelt már a sapka, sál, kabát,
Bent, duruzsoló kályha hangja, töltötte be a szobát.

Egyre csak nyavalyogtam, majd megölt az unalom.
Hiányoztak a barátok, és nem volt kivel játszanom.
Később aztán bejött apám, s én megörültem nagyon,
Készségesen ajánlottam, hogy én megfodrászolom.

Ő, a szokásos foteljában, így szépen elhelyezkedett,
Én meg gyorsan odahordtam a szépítkező szereket,
Fésűt, csatot vagy hatot, és még sok minden egyebet,
Tupíroztam, fésülgettem, ő meg jókedvűen nevetett,

Majd megszületett fejemben egy hatalmas gondolat,
Masnit hoztam, s fontam neki csodálatos copfokat.
Aztán később, tán óra múltán, benézett egy jó barát,
S mondta az apukámnak: Menjél Lajos várnak rád!

Mivel apám, eme ígéretét, már sajnos régen feledte,
Nagy sebtében a kabátját, és a kucsmáját is felvette.
Nem nézett most a tükörbe, csak bringáját kereste,
S ezzel, a nagy fodrászkodás, gyorsan be lett fejezve.

Aztán később, estefelé, amikor végre hazaérkezett,
Láttam nagyon dühös, és mérges szemmel méreget.
Azt mesélte, hogy a város, amerre ment, röhögött,
Hogy vénségére, a hajába piros masnikat kötött.




Aztán többen is elmesélték, hogy amint ment a bringával szegény, a masnikat csak úgy lobogtatta a szél. No itt aztán örökre befellegzett a fodrász karrieremnek. Másnap ő is röhögött saját magán.