Én és a zene
Írta: zsuzsu Dátum: June 28 2010 04:31:11
M

Még gyermek voltam, amikor
Szüleimtől harmonikát kaptam.
Egy csillogó, szép, piros jószág,
Ami elkísért engem az életen át.
Teljes hír


Még gyermek voltam, amikor
Szüleimtől harmonikát kaptam.
Egy csillogó, szép, piros jószág,
Ami elkísért engem az életen át.

Először birkóztam a hangszerrel,
Mert kezemben sehogy se fért el.
Majd a zenetanár megtanította,
Hogyan kell majd játszani rajta.

És jött mindenféle zenetudomány.
Elmélet, szolfézs, rengeteg skála,
S hogy én ezt oda- vissza tudjam,
Ezért bizony, sokat gyakoroltam.

Hónapokon keresztül, nem volt más,
Ujjgyakorlat, etűd, kromatikus skála!
Majd beletelt, talán fél esztendőbe,
Míg végre, dallam született belőle,

A hangszer, odaszelídült a kezemhez
És nagyon közel került a szívemhez.
Amit lehetett mindent megtanultam.
Örömöt leltem, minden egyes dalban.

A harmonikámban, barátra leltem,
Amikor már kedvemre zenéltem.
Ha bánat ért, és hullott a könnyem,
Ilyenkor mindig a kezembe vettem.

Hozzá fordultam panasszal, bajjal,
S ő engem, mindig megvigasztalt,
Amikor kezem nyomán, halkan,
Felcsendült, sok csodálatos dallam.

Ezt érzem ma is, ha valami bánat ér.
Megvigasztal ha hallgatom a zenét.
Letörli a könnyem, felkap, és elrepít,
S boldog vagyok újra, amire véget ér.