2010. 06.24.
Nem lehet miénk a hajnali szellő.
mely szobánkon suhan végig, pajkosan.
Nem lehet miénk a reggeli felhő,
s a tűzben égő mámoros alkonyat.
Mégis várjuk táncát, ha ébred a táj...
vágyjuk, hogy cirógasson, akkor is ha fáj...
Csak nézzük a felhőt, hogy tűnik tova...
s fáj a tüzes alkony, izzó bíbora.
Fáj, hogy nem lehet...és fáj a képzelet.
Marja lelkemet e kínzó fájdalom.
A sors játéka most, hogy két életet
ily messze sodort ...de legyen, hagyom.
Még tűröm, még kell ez, nem tudom miért.
Tán meghallja egyszer sóhajom az ég.
Bármi is legyen ott megírva nekünk,
maradjon valami, mire emlékezhetünk.