Temetnélek
Hantolatlan tüzed
mélyemben parázslik,
halkuló énedet
bujkáló patakként
búvod ereimben.
Temetnélek végleg,
te, élve haló - te,
felütöd a fejed..
Rám virít a képed
alkonyi magányban,
függöny mögé rejtlek,
ne lássad a szívem,
ahogy fel-feldobban
hullám mellkasában.
Hajad árva-szürke -
ezüstfenyő-szálas,
hamvaiban ékes,
csillog édenien.
Hold-esőnek fénye
pillézik az éjben,
játszik a szívemen
világi szerelem..
Elűzlek te, démon,
ne keseríts engem,
csókodnak az íze
felsejlik a télben;
megolvad a jég is,
méz csorog a számban,
ízed ízlelgetem
emlék pitvarában.
Varasodó seb vagy,
körmeimmel téplek,
fájdalom-folyóba
bele temetnélek.
Nem eresztlek soha,
inkább fájjon újra,
ezerszer is fájjon -
véled telt magányom.
bZs