A bodzaágat arasznyira vágtam,
jó bicskám volt a szerszám általában,
meg jó szemem, s tíz föl nem adta ujjam,
a többit tudtam is, meg rátanultam,
a bodza belét pőre csőre vájtam,
majd beleillő dugót farigáltam,
jó hosszúkást, rá körbe cérnafojtást,
és egyengettem – ki-behúzva folyvást,
úgy munkáltam meg vékony ágyúcsőnek,
míg szemre végül jó és tetszetős lett,
s hogy működőre formálgassam végképp,
egy éles körre faragtam a végét,
majd jött a krumpli, kisujjnyi szeletben,
az élest kört nyomódva belenyestem,
a kezeim tudták, hogy így a törvény,
s szár végében megszorult a töltény,
a fojtásra kis nyálat csöppentettem,
és nyomtam egyre erőteljesebben,
s nem számoltam a krumpli töltényt össze,
ahogyan sorba, durranva kilökte,
már cél se kellett, lőttem százezerszer
az izgalomtól fölhevült kezemmel.