A szép napokra emlékszem,
csak a szép napokra!
Minden nap jöttél hozzám,
boldogan mosolyogva.
A kapuban vártam
a magas fiút,
aki az utcánkban
a sarkon befordult.
Szapora léptekkel
jöttél hozzám este,
hogy kart-karbaöltve
sétára hívj engem.
Sétáltunk, sétáltunk
mindig ugyanoda,
a nagy Duna partjára
nézni a habokat!
A Hold fényében,
megcsillant sok hullám,
olyan volt, mintha a csillagok
fürödnének a Dunán.
Nem zavartuk Őket,
Csókra, csókot százat,
addig fürödtünk
mi a boldogságban!
Hova lett már minden,
elmúlt az idő,
a szép ifjuságunk
vissza soha nem jő!
Lázadunk, veszekszünk,
de már mindhiába,
Ifjukori szerelmünk,
elmerült a Dunában!