Az őszi nap fejét
párnájára hajtja,
Hegy felett az arcát,
kis felhő takarja.
Sárgás fénye kopott,
nyárba belefáradt.
Árnyéka rőt-vörös,
kinézete bágyadt.
Színeit a múló
természetre festi,
bokrokra és fákra,
szemét rá mereszti.
Amerre csak ellát,
az ősz otthonában,
sárguló levelek
maradnak nyomában.
Sárguló levelek,
vörösek és barnák,
a kikelet zöldjét,
mind-mind eltakarják.
Végső színes bálra,
készül a természet,
árnyat adó lombot
fal fel az enyészet.
Levéltakaróját
a földre teríti,
hűvös őszi széllel
kedvünk keseríti.
Esővel önt nyakon,
a lelkedbe gázol,
hosszú út porába
fényes csíkot mázol.
Szomorún pislákol
az ősz napsugára,
a hegy mögé bújik,
hagyjuk hát magára.
( A kép saját illusztráció.)