Énekem éneke
lágy esőnek feszül arcom
mossa, mossa el a hangom
odatartom, odatartom
élet szagát halál porát
vigye messze ezüst-égbe
aki megszült s felnevelt
halál karjába terelt
romlott gyümölcs alma körte
ki a szívem összetörte
messze vitte, messze vitte
fegyver élével beterelt
halálszagú ketrecébe
guggolok, guggolok
lesben várom a napot
akolban a szárnyas állat
szépen énekel magának
szerelmetes éneket
csak magának, csak magának
aki engem nem szeret
szívemre páncélt veret
megvakítja szép szemem
csillagokra felszegez
ablakába, ablakába
ezüstcsont-magányba tárva
liliomos éjszakába
jéggé égett szép erénnyel
senki néki nem felel
csak magának énekel
visszahull árvaságába
rázuhan romantikája
szépsége mint kőhalom
felzokog a dombokon
szerelem, szerelem
te átkozott gyötrelem
virágozz az éjszakába
kiabálj sötét szobákba
csillagokkal kivert égen
tündököljön fényességem
öleljen, öleljen
erős karjába vegyen
tenyerével szeressen
tenyerébe temessen
bZs