Hétmérföldes csizmámban a Tisza-könyökben
Írta: gufi Dátum: November 14 2010 11:18:33
N
Kisvárda, hol a fényt megláttam hajdan,
Szülővárosom ma szebb, mint álmaimban.
Rovom az utcáit, az embereket nézem,
Mindennapi gond ül némelyek szemében.
Teljes hír
Hétmérföldes csizmámban, a Tisza-könyökben
Út porát leseprem, felhúzom a csizmát,
Talpam alá veszem Tisza-könyök útját.
Még hogy setét Szabolcs, nem addig, biz a,
Szemem e szép látványt igen-igen issza.
Őszutó hiába szabná át a tájat,
Porták, kertek és utcák virágban állnak.
Hangyaszorgalommal művelve a földek,
Leszüretelve már mind az almáskertek.
Szántóföldön traktor, alatta a föld nyög,
Mögötte vastárcsasor hasítja a rögöt.
Ellepi a friss szántást sötét varjúhad,
Békén tűrik egymást, bőségben a kukac.
Kisvárda, hol a fényt megláttam hajdan,
Szülővárosom ma szebb, mint álmaimban.
Rovom az utcáit, az embereket nézem,
Mindennapi gond ül némelyek szemében.
Csendes belváros, érződik a nyugalom,
Szent László királyunk büszkén ül a lovon.
Kivont kard kezében, vigyázza a rendet,
Millennium kövén turulmadár repked.
Csak csonka fal ma már ódon téglavára,
Nyáridőn színpadja, művészet oltára.
Sportpályára ügyel két új kerekbástya,
Fedi őket hegyes, piros, kerek sipka.
Elhagyom Kisvárdát, északnak indulok,
Megkötik szemeim szolid templomtornyok.
Kapaszkodik tájba Isten két háza,
Fényeslitke lakóit nem osztja meg már ma.
Volt idő valaha, mikor ölre mentek,
Katolikus, református nem igen fértek.
Újkornak hajnalán beköszönt a béke,
Senkinek nem jut ma ilyesmi eszébe.
Becses múlton őrködnek az emlékművek.
Honfoglalóknak, negyvennyolcas hősöknek,
És kik a világháborúkban elestek,
A hálás utókor kőbe véste nevüket.
Második Rákóczi, Irinyi Bertalan,
Tetteikért méltóságuk bronzba öntve van.
Nincsenek feledve az ötvenhatosok,
Emlékművük árbocán lukas zászló lobog.
Még tovább északnak sorompó, Komoró,
Széles nyomtávú sín, végén Vlagyivosztok.
Innen verébugrás és Mándokra érek,
Jó szívvel fogad egy szép családi fészek.
Kedves, szorgos szülők, két cserfes kisleány,
Sugárzik a boldogság mindőjük arcán.
Gondok félre téve legalább egy estre,
Vidámság és kacaj lép ezeknek helyébe.
Elsuhant az idő vége lett a napnak,
Búcsúzót intek a kedves kis családnak.
Elteszem magam, mert holnap is egy nap lesz,
Hétmérföldes csizmám másnapig pihenhet.
Albert Ferenc 2010