Ablak monológ
Írta: csontosmarta Dátum: December 09 2010 07:56:46
N
Csak a magány leskelődik
vak feketébe merülve,
földre nyomnak a foltos falak.
Alázat varázsa ünnepel
velem, menetelnek a szavak.
Teljes hír
Akár a jég érintése,
oly hideg a mozdulat,
elnyeli szemem a csendet,
s a Hold ölében heverve
már nem fáj a benti rettenet.
Száz éve nincs szabadulás,
hiába kaszabol a szél,
csak a por táncol testemen,
s mint koporsóba zárt hajadon
semmibe alszom az ígéreten.
Csak a magány leskelődik
vak feketébe merülve,
földre nyomnak a foltos falak.
Alázat varázsa ünnepel
velem, menetelnek a szavak.
Kövekre surranó éjszaka
fekszik homályos arcomon,
vállamra ül a nincs többé
lényege, csak a parancs nehéz
ostora tartja rajtam az eget.
Meglepett hajnal kukkant
dalom melegébe, s a telehold felnevet.