Megcsalva
Én megcsalva,
döglődő halként partra vetve,
vergődve iszap súlyától
halálra sebezve.
Élesen vágott a szó-
akár acélpenge,
vagy lenyelt tűhegy
sebesen véremben keringve.
Őrülten bolyongva,
szívemet keresve,
oda találva
lüktető sebet ejtve.
Adtál életet anyám,
de vajon mi végre?
Itt állok csúfolva,
gúnyosan nevetve.
Vedd el Isten! Ha vétek is
vedd el életem!
Vagy adj fényt, erőt
elviselni szégyenem.
Fáj! –oly nagyon fáj,
hogy azt nem sejti képzelet,
mintha késsel hasítottál
volna új sebet.
Te- kinek hangoddal
lelkemet kéne ölelni
oly lyukat ütöttél,
hogy el fogok merülni.
Hogyan zárjam be
vérző, gennyes sebemet?
Összegörnyedve érzem
kicsinységemet!
Fava