Késő volt az a bánatos-szép pillanat,
mikor életed hirtelen életembe lépett,
s szemed fénylőn szemembe nézett.
Azon az estén a csillag is vérzett.
A sors olykor-olykor fájdalmat juttat,
hisz más fogta akkor már félőn kezem,
s más törölte könnyeid e különös éjjelen.
Szívünk eggyé vált egy arasznyi végzeten.
A lét néha gyászos törvény szabhat,
hogy magányosak legyünk mi ketten,
úgy is, ha van már ki öleljen szerelmesen.
A hajnal már nem ragyog majd oly édesen.
Kihült minden, mit az élet adhatott,
elhagynám egykor szeretetett kedvesem,
ha hozzám rohannál te is ily sebesen.
Csak tépelődő szívünk dönthet helyesen.
A választás másnak bánatot okozhat,
s e tudat lelkem emészti csendesen.
Mit tegyünk hát kérdem keservesen,
azt a fényt zokogó csillagot az égen.