Na szóval...
Nem is beszélve
a megoldhatatlan problémákról,
melyek egésze
alól már nem is látszol.
- Ugyan, az okosok
megmondták jó előre:
Ha szomjas a torok,
lemegy az ecetes lőre.
Megtapadó íz...
Káoszod jó lassan ülepszik.
Zavaros a víz,
de te kavarod napestig!
Most jut eszembe!
Micsoda vers ez? Jó ég!
A rímek simák persze,
mint szélcsendben a tójég...
Na de a sorok!
- Nemtörődöm tördelt gányolás.
Belepirulok,
szégyenem az Etnán gödröt ás.
Lávába velem!
Miért is? - mert önzően fecsegek
pár száz méteren,
melyen az idő oly gyorsan pereg.
A buszról lelépve
hazáig tart e képtelen vita,
parttalan vége
az ész és a szív végtelen partija.
Veled perlekedek,
- magammal. Hogyan is kéne élni...
- cserélni fejet,
megállni előtted és a szemedbe nézni.