Radnai István:
BRONZBA MEREVÍTETT LÉLEK
Mottó: "Már kilencven éve emészt itt a kétség,
Élve kárhozunk el? Olyan nagy a vétség?"
Szilágyi Ferenc (hubart)
amikor a legmagasabban áll
a látszat az ércen tehetetlen kalapál
míg bennünk a szív a félelemtől
hogy népünkre a torony feldől
ahogy már régen temetni vágytak
vagy a költőkre omlott ágyak
már nem enged a podagra
torz nemzedéket hős csatákra
látod hogy a Nap nap mint nap felkel
Petőfi Vörösmarty Kölcsey Erkel
Egressy ki zenét ki szöveget
s a mai korcs a tőzsdén
már csak pénzt szerez
vagy rabol a pőre önkény
amikor a legmagasabban áll
menekülők cipőjén kalapál
újabb szöget ver be suszter
s minden bolond nap Szilveszter
eltapsolt pénzünk míg fejünkön kalap
az áhítat s a keresztvetés is elmarad
egy percre szóra versre meg nem állunk
tömegterméket híg levet zabálunk
üvegváraink mohó tornya
tövén az árnyék kékülve dalolja
megfagysz ha szíved nem hevíti
ha nem bánod maradtál senki
ha így hevít korodnak érzeménye
s a kóbor nap kósza fénye
esetleges mint félrevert harangok
s benne pusztulásod felett jajongott
az egykori céltudatos vátesz
tudván hogy céltalan hová lesz
a népek sírja melyet uniók körülállnak
profitként sajtolt könnyeidre várva
*
hercegem aki pénzével itt henceg
míg én költőként átkozom a percet
hogy napvilágot láttam s gyerekkocsim ringott
kacér céda a világ hatalmasat kacsintott
összekacsint-e véled hercegem
kiben a délibáb pártus vért terem
és sírva víg-ad mert magyar
míg ezer éve felsebez agyar
vagy nemzetközi egységes vadkan
s a vándorláshoz globális útlevelet kaptam
hercegem átszegzett sarútlan talpad
zajtalan követ míg lelkem alhat