Egy asszony fájdalma.
Üres hétköznapok, szürke gondolatok,
heves megszokás, vad semmittevés.
Kiszáradt virágok közt buzgó kertészkedés.
Asszony lelke szenved, sóvárog férjéért.
Válasz jön, csak ennyi: sok dolgom van még.
Gyönyörű virágként leszakították,
gyönyörű vázába beleállították.
Idővel azonban, öntözni fáradtság.
S ha hervadni látják többé nem locsolják.
Szegény virág, pedig, csak kis jóra vágyik,
s ha megkapja újra kivirágzik.
De elfeledték őt, sötét szobába zárták.
Szívét ezzel végleg leigázták.
Teltek az évek, a remény szerte foszlott,
s az egyhangú magány letáborozott.
Reménytelen szíve egyre csak sajgott
de gazdájának ez túl nagy gondot okozott.
Szíve dobbanása zengeti az eget,
mennydörgésként hallják földön az emberek!
A föld indult meg? Az ég szakad meg?
Nem! Nem! Ne félj! Csak az Ő szíven hasadt meg.
Helyén van a föld, fenn marad az ég,
de az életének értelme van-e még?