Jégcsapolvasztó napsugár cikázott az ereszen
Hiába szólt az eddig víg hóember, hogy eresszen!
Nyakon csípte arany fénye, megizzasztotta
Kerek hó teste a vizet könnyként ontotta
Márciusi, arany napnak ereje már égető
Hosszantartó hideg telet és hóembert temető
Így esett meg, hogy a hóember életének is vége szakadt
Dús hógolyó testéből csak egy tócsa maradt
Leolvadt a vigyor vakítóan fehér arcáról
Ez a könyörtelen tűzgolyó tudott csak harcáról
Gömbölyded, kerek teste nem más, mint hókupac
A tavaszi napfény neki halálos kudarc
Pocsolyába virít már amott a vörös murokorr
A fekete szénszemek hólében fekszenek vakon
Hóból lettél, hólé leszel,- búcsúzott a tél
A hóembertől, köszönjük, hogy társunk lettél!
Pihenj békébe- jövőre ismét újjáépítünk
Szívünk szeretetével beléd is lelket lehelünk
De szükségünk van telet olvasztó tavaszra
Zord hideg után meleget hozó vigaszra…
Utolsó szó jogán mielőtt végképp tócsa leszek
Hozzátok szólok játszótársak, drága jó gyermekek
Mihelyt tél úrfi jövőre is hó bundát ölt
Megint lehet görgetni a hóember főt!
Seprű kezével még egy végsőt erőtlenül intett
A nap tetemére ragyogó víztükröt terített
Nem búsul a gyereksereg, mert tudják ők jól
Nem örökre búcsúztak el a barátjuktól…