Hétmérföldes csizmámban a Gyergyói-Szárhegyen
Írta: gufi Dátum: April 29 2011 16:51:46
M
Szármányhegy lábánál nyolcszáznyolc méteren,
Kolostor és templom földi küldetésben,
Ferencesek rendjének otthont adva egykor,
Ma vigaszt nyújt, pihenőt, ha betéved a vándor.
Teljes hír
Gyergyói-Szárhegyen
Csizmám fénye ragyog, várta már a tavaszt,
Felüdülés számára, hogy róhatja az utat.
Székelyföld odébb van, sáros, havas föveny,
Igencsak szutykos már csizmám és köpenyem.
Odafent a havasokban fehér még a táj,
Jajgatva sír a szél, a tél végére jár.
Gyergyói medencét ölelik a hegyek,
Havas fenyőágon a napfény incseleg.
Zsíros, kövér fű nő a legelő oldalban,
Pásztor és a nyája nem jár még, hűvös van.
Kiszámíthatatlan e hóbortos április,
Szikrázón tűz a nap, máskor hó pelyhedzik.
Távolban egy bokor félelmében rezzen,
Mellette a szálfa recsegve felszisszen,
Barnamedve mérgét karmaiba folytja,
Repked a fakérge, mint szélben a pelyva.
Kószálok a havason, rám se néz a medve,
Elbódít a hegyoldal üde levegője,
Pázsitnak a kankalin sárgálló aranya,
Szűzies díszt öltött a fehér szellőrózsa.
Szármányhegy lábánál nyolcszáznyolc méteren,
Kolostor és templom földi küldetésben,
Ferencesek rendjének otthont adva egykor,
Ma vigaszt nyújt, pihenőt, ha betéved a vándor.
E tépázott világban Isten háza nyitva,
Otthonra talál a szegény, s a kis árva.
Vidám gyermeksereg hangja magasba száll,
Szabadon, miként a szárnyaló sasmadár.
Közelben szürke, s fehérmárványt bányásztak,
Így adván helyet itt egy művészi tábornak.
Múltat s jövőt vigyázzák a biztos kezek,
Ervin atya az őr, bár már kilencvenkét éves.
A látvány szépsége már-már rabjává tesz,
De nem ezért jövénk, bocsásd meg természet.
Tartozunk néked és eme emberkéknek,
Hoztunk csemetéket megújhodás végett.
Nem késlekedhetünk, gondolunk a jövőre,
Több száz ifjú kisfát, ültetünk a földbe,
Fenyő, akác, gyümölcs, mindnek lesz haszna,
A felnövő nemzedéket egyként szolgálja.
Bevégezvén munkánk, búcsúzunk a tájtól,
Kis facsemetéktől, a fahasáboktól.
Nem feledvén a kolostor misztikus voltát,
Gyermekek zsivaját, s a jó Ervin atyát.
Örömteli érzés, ismét gazdagabb lettem,
Természet alkotta apró piciny porszem,
Édes hazámnak e távoli szegletén,
Mit követelt az ég, megcselekedtem én.
Albert Ferenc