Ablakom alatt kíváncsi város áll.
Visszanéz rám hunyorogva ezernyi szem,
ahogy bámulom a háztetők rajzolta ráncait,
hol az őszi eső párája pihen.
Az ablak rése között holt levél illata
szobámba préseli magát,
s vele egy darázs is – a szél potyautasa-
besurran, növesztve szemem bogarát.
Az asztal hó-abroszán
zümmögve cikáznak
a barna-sárga vendég színek,
majd landolni hívja egy hamutartó,
a csikkes hideg üveg.
Lenn az utcán, a végtelen sínen
felsikolt ezernyi vízcsepp hirtelen,
a barna-sárga tömeggyilkos villamos
szikrát vet s átrobog a páraéleten.
A gyorséttermek már lassítanak
nem sül ki ma több finom falat,
a konyhából kisöpri a perceket az este
s kezében már ott lóg a lakat.
Szalompályát rajzolnak a pocsolyák,
de már csak a pizzafutár versenyez,
Ajtók mögül szemek kopognak,
Nyit-pénz-zár, így van ez.
A hidak alatt
laposan kúszik a Duna,
s talán az a fekete felhő felette lebeg,
összenéznek,
mint gyermek és anya,
a víztükör lehulló könnyektől remeg.