.jpg)
Létem szikláin üldögélve
Aranyló naplementét várok,
S még mindig gyermeki hittel
Édesded szeretetcsodákat látok.
Arcomat, a napfénye cirógatja
Benne édesanyám kezét érzem,
Mely ma is oly sokszor tárul
A legszebb imára csakis értem.
Látom a legszebb éjszakákat,
Az érzékien tündöklő csillagot,
A megpihenni készülő tájakat,
Mit szívem, oly nehezen elhagyott.
Még ma is látom az első arcokat
Látom, ahogy várják a Reményt,
S, hogy kimondjam: ne féljetek,
Életetekből eltűnt a sok szemét!
Végtelen utakon kóboroltam,
Lelkemben az örök anyai hittel,
Hogy itt e földön nem élhetek másként
Csak EMBERSÉGES MAGYAR SZÍVVEL!
Legyen végtelen a mosolya
Szeretete, mint a nagy tenger,
Így álmodott meg édesanyám egykor
Ki Magyar, s nékem nagy Ember!
Az én mosolyom, igen végtelen,
A szeretetet, a te szívedből kaptam
Én most beteljesítem álmod jó anyám,
Ahogy ezt te rám örökségül hagytad.
Szívemnek hangját követem én,
S a te szívednek anyai melegét,
Így teljesítve be sorsomnak örök,
Tengernyi boldog, szilárd szerepét!