Hátamhoz simul a hátad,
már együtt lélegzik az én.
A félhomályban,
pókhálón libegünk,
az álom és valóság szigetén.
Ha felriaszt,
ébresztőt csörömpöl a hajnal,
még csak a kapcsolótól
ugrik a sötét.
Én ott lapulok,
kapaszkodok a szélén
elmázolt arccal,
de kezedből egy simogató hullám
átbillent a reggel küszöbén.