Megváltoztál,jó barátom.Lelked mélyén már nem látom
Azt a tüzet,mellyel engem olyannyira inspirálsz.
Sötét lett ott belül minden.Szenvedély már benned nincsen,
Tudattalan világodban azt sem tudod,mit csinálsz.
Céltalanul bolyongsz csupán,azt sem tudod,mit csinálsz,
S mindenkit csak kritizálsz.
Megváltoztatsz minden embert.Azt mondod,ily' sorsot rendelt
Isten néked itt a Földön,s ehhez bután ragaszkodsz.
Bezártad a lelked végleg.Nézed,ahogy széjjel tépnek,
S valamiért nem is engedsz közel senkit magadhoz.
Elzárkózol világodba, és nem engedsz magadhoz.
Magadban meg panaszkodsz.
A legrosszabb,hogy hatsz rám is.Nem is vagyok túl normális.
Elveszed a kedvem azzal,ahogy velem viselkedsz.
Butasággal traktálsz folyton.S nem érdekel,ha azt mondom:
"Elég legyen!Nem hallgatom!Nekem így nem érvelhetsz!"
Nem akarod meghallani azt,hogy így nem érvelhetsz.
Nem tudom,mit képzelhetsz.
Úgy érzem,itt az alkalom.Most már biztos abbahagyom
Azt,hogy téged bármi módon,s teljesen meg értselek.
Nem kell aggódj:nem érdekelsz.Bármily' szépen is énekelsz,
Nem érzem már úgy,mint régen,azt,hogy kéne féltselek.
Nem számítok már rád többet,s így nem kell,hogy féltselek.
Ez ennyi volt.Ég veled.