A kis vakond
Írta: hzsike Dátum: January 07 2013 19:41:57
V

A kis vakond végre megtalálta helyét,
itt már nem üldözi az a galád menyét,
aki a múltkor is majdnem, hogy elkapta,
de hála az égnek a végén feladta.

Teljes hír

H.Gábor Erzsébet

A kis vakond

A kis vakond végre megtalálta helyét,
itt már nem üldözi az a galád menyét,
aki a múltkor is majdnem, hogy elkapta,
de hála az égnek a végén feladta.

A vakondgyerekek megijedtek nagyon,
ott remegtek ők is sokáig a havon.
Cselekedni hamar! Új hely kellett gyorsan,
mielőtt a család elpusztul a hóban.

Így kerültek ide, erre a portára,
Kovács Pista bácsi tiszta udvarára.
Ástak hosszú utat, majd berendezkedtek,
félelemtől már ők, többé nem reszkettek.

Eljött a tavasz is, megolvadt a talaj,
- sajnos ebből lett, a leghatalmasabb baj -
mert a vakondpapa látta Pista bácsit,
hogy a munka helyett, jó nagyokat ásít,

s fogva a derekát, nyöszörögve áll fel,
- sajnos a bajára, nem hat már a gyógyszer -
mert megvénült szegény, van vagy százkét éves,
örülhet, ha kap még, néhány kurta évet.

S mivel a kis vakond egy jóságos lélek,
tudta, hogy adni kell hasznos segítséget.
Úgy döntött, hogy mától, segít az ásásban,
szegény Pista bácsi, ne legyen hátrányban.

Ezért minden reggel, az ásással kezdte,
csak az öreg mindet, mindig betemette.
S mivel a kis vakond, mindezt nem értette,
kikukucskált egyszer, az okot keresve.

De amit tapasztalt, azt meg nem köszönte,
csapni készült éppen, egy lapát fölötte!
Igaz, hogy a menyét többé nem üldözte,
esett ő akkor is, csöbörből, vödörbe.