Tél végi halál
Írta: Neftrix Dátum: January 24 2008 18:42:52
Haldoklik a kedves fûz.
Ágairól a fagyott zúzmara leolvadt,
C
Teljes hír
Meghalt már a tél.
Sötét latyak borítja a földeket, s
A lábam alatt ropog a só, érzem közel a vég.
Fájdalom mardossa testemet.
Kertünk csupasz.
Rég elolvadt már a félrelapátolt hókupac.
Jég borított mindent, de a gyilkos napfény leölte,
Égbe szólította a fehér csodát,
Mi minden fát,
s háztetõnket díszítette.
Haldoklik a kedves fûz.
Ágairól a fagyott zúzmara leolvadt,
s nem vár rá más, csak tûz,
Nincs többé semmi, ami széppé tehetné,
hiába is szeretné.
Törzsére hajtom fejem.
Hányszor adtál délutáni nyughelyet,
s árnyékot nekem? Számát sem tudom.
Üres vagy már belül, hallom,
Ahogy kérged alatt ezer féreg rág,
akárcsak engem a rák.
Könnyezem, de mind hiába.
Könnyeim nem adnak új életet
Elszárad zsenge ifjúságom,
épp mikor virágozni készül hajtásom
Megöli a tavasz,
Rútúl elszívja életem
s a kedves fûztõl is elveszi azt, mitõl még
szép volt; mi még díszítette: a jeget.
Ide temessetek, e fa alá
Ki velem együtt halt meg.
Ide rakjátok keresztemet
Véssétek rá a nevemet:
Itt nyugszik Jeanne, aki úgy szerette az életet,
hogy meghalt érte.