A lélek reneszánsza!
Írta: Guts1983 Dátum: March 10 2013 05:40:24
H
Öreg vagyok, akár egy korhadt kérgű tölgyfa,
mely már nem is számolá,
hogy hány levele szállt a tavaszi szellő lágy fuvallatán tova.
Teljes hír
Öreg vagyok, akár egy korhadt kérgű tölgyfa,
mely már nem is számolá,
hogy hány levele szállt a tavaszi szellő lágy fuvallatán tova.
Éltem csupa szenvedés és a jóért örök küzdelem,
mint a nagy Faust a saját világáért,
de engem nem várt se diadal, se szerelem.
Kételyek és félelmek súlyos terhe alatt hajtám ismét álomra fejemet; Ó, Istenem,
ajkamra veszem szent nevedet, holott hittel benned sosem hittem,
s most mégis könyörülvén rajtam segítsd saját utamat meglelnem!
Párnámra hajtám fejemet, oly nehéz lett hirtelen, szívem és lelkem zakatolván,
s várván, hogy el nem alél a testem, szemfödélem szememre csukódik lassacskán,
s ekkor megkezdém utamat képzeletem szárnyán.
Az alagút végére érvén elillan a nagy fehérség,
s én csak révetegen állok, s bámulok, s érezvén,
hogy megrészegít-e felejthetetlen szépség.
Egy gyönyörű völgybe érkeztem, s előttem hegy magaslik,
gyönyörű, akár Helikon, melynek ormán kicsiny város,
s a táj szebb, mint amelyet bármely festőszem látni kíván!
Az eget csillagmintás lepedő borítja, s tücskök zenéje fülemben cseng;
szinte érezvén, ahogy átitat e földöntúli nyugalom, mely e helyen honol s némán zeng,
és az égre nézvén látom, hogy a jóságos Luna orcája reám mereng.
S egyre jobban tisztulá az ég, s megfogyatkozván a Nagy Fehér,
az ég terén, míg el nem tűné teljesen,
s látom Apollót, ki emelkedék, diadalittasan tűzfátyolos szekerén.
Hát így múlá el egy nap-e földöntúli Paradicsomban, mely szép akár a jázmin virág,
s melynek szépsége s illata átitatván szívemet és lelkemet, akár tinta a pergament,
s ha egyet kívánnék-e nap lenne az, melyet látnék örökkön-örökké, míg létezvén a világ!
Elindulák a város irányába, s utam közben rengeteg állatot látván,
s legtöbbjük ritka, akár a mandragóra, s amelyeket Földünkön már nem is találsz,
de itt szabadok, akár a madár, s a vadakat Orpheusz szelidíté varázslatos lantján.
S mily ritka növényzet, a felleget érintő fáktól a legparányibb fűszálig,
oly zöldek, akár libanon cédrusai, s a levegő oly tiszta, akár a legszűzibb lélek,
melyet belélegezvén elélhetsz akár az idők végeztéig.
Örökzöld cédrusokkal kikövezett utat láték, mely három hatalmas lépcsőhöz vívén,
s ne kérdezd, mily magasak ezek, mert tetejük az ég tejfehér dunnáiba vészék,
s előttük kígyózó emberár, s vakító fehérség, mely őket bölcsen utukra engedé.
S mikor reám kerül a sor, előttem három szentet láték,
s bíz tudom, csak angyalok lehetnek,
hisz testüket tejfehér tollazat, fejüket szent dicsfény ékesíté.
S egyikük így szól hozzám: Te lélek, ne félj, hisz aki jó, e helyen jutalmát elnyeré,
s ki rossz, az tetteihez mérten bűnhődé!
Így te-e lépcsőn mehetsz felfelé, hová felérvén sorsod felöl atyánk ítélé.
Így indulák hát az ég felé, szívem torkomban dobogván,
s itt vannak, körben, legkisebb bűneimet csak most látám,
de helyüket a világosság átalvevén, s én, mint könnyedebb ember állok új létem peremén.
Belépék a fénybe, abakusz fehér szárnyakat s aranyhomok glóriahadakat szememmel csodálván,
Nem érezvén se tehert se kínt; ajkamat tétován tátván, ajkamra szó nem jövé,
magához inté az elemi erő, Alpha és Omega eggyé olvadván,
meghajolván őelőtte, majd kebelére ölelvén, könnyes szemmel, most már mindörökre megnyugodván.