A csend és én
Írta: reitinger jolan Dátum: January 29 2008 18:59:03

---

Kegyedre meddõ életem rászorul,
Haragszom néha rád konokul,

C

---

Teljes hír

---

III.

Gubbasztasz letûnt lényemben, mint rojtos,
Tekergõ gombolyag, oldhatatlanul
Epedsz mély gödreim után, s gurulsz
Szívembe ércsatornákon, s foltos

Üledéket hagysz magad után, gondos
Kegyedre meddõ életem rászorul,
Haragszom néha rád konokul,
De most léted szükséges és fontos,

Hisz nyugtató, s rezdülése oldott.
Kemény rugója pengve kondul.
Izzasztasz, remegtetsz, hisz így pusztul

Az átkos régi kor. Letéped a gondot.
A szilánkos repesz bábozottan kiold,
S a fekélyes seb olvasztottan puhul.


IV.

Sirám már nem hagyja el a szám,
Nem harcolok, de feszült az álmom.
Te kísértél végig vesztõ utamon,
Karddal magam sebeztem, s nem volt ki szán,

S lényem terül a valóság teraszán.
Vesztes lettem, magam vesztese, s látom
Magam garatban, szemenként darálom
Széttört testemet. S az én üresre vált.

Nem érint a kegy, kongó hordó már
A lélek öble, mi átvarázsolt,
S átölelt annyi szívet, nem gázolt

Oktalanul, s nem indított csatát.
Csak önmagamba rúgott paták
Nyomát hordom, s a csendes õszi halált.

folyt.köv