H.Gábor Erzsébet
Nem dúlja már
Nem dúlja már az ár a tengerünk,
elült a szél, a méla csend az úr,
hitünk faroncsa néma mélybe hull,
s egymást keresve, lassan elveszünk.
Vágyódva várt a szép remény reánk,
hiába volt a nyár, az áldozás,
a sors, a szívlapát, csak árkot ás,
jégkása lett a láva tűzteánk.
Láncokra fűzve éltük életünk,
kiállva lelki-benge vad hevét,
utálva-nyelve már a dőre lét,
nem mondta senki azt, hogy: ég velünk!
Lám, ez jutott nekünk, a bánatunk!
Kikezdte már a súly a lelket is,
nehéz cipelni málha terheit,
börtönbe zárva élni nem tudunk.
Nem dúlja már az ár a tengerünk,
elült a szél, a méla csend az úr,
hajónk faroncsa néma mélybe hull,
s múltunkba halva, lassan elveszünk.