Stációk (szonettkoszorú)
Írta: ermi-enigma Dátum: Október 18 2013 07:45:14
V
Születtem, éltem, és soha nem féltem,
múltam cipeltem, míg rád nem találtam,
kezed nyújtottad, én kezed megfogtam,
veled a szép szerelmet megismertem
Teljes hír
STÁCIÓK (szonettkoszorú)
I.
Születtem, éltem, és soha nem féltem,
múltam cipeltem, míg rád nem találtam,
kezed nyújtottad, én kezed megfogtam,
veled a szép szerelmet megismertem
mosolyodban aranylott a napsugár,
virágok nyíltak, lágy szellők suhantak,
fénylettek, égtek a vágyak,
az idő ölelt, ősz-tél-tavasz és nyár
történetünk írtuk rajzolt betűkkel,
szép színeket festettünk, lánggal égtünk,
egymás karjában álmodtunk-ébredtünk
szerettél, mint-soha-még és szerettem,
esküdtünk örök szerelmet, hűséget,
keresztem cipeltem, mindig hegymenet
II.
Keresztem cipeltem, mindig hegymenet,
más lett veled, szerelemből ácsoltad
álmainkat, vágyainkat ráraktad,
ölelésed éltem, öleltem tested
óvtál-óvtalak és vágytál-vágytalak,
arcomat simította féltőn kezed,
ha fájt, védtelen lelkem te érezted,
de nem láttad, hogy épülnek a falak
az idő vadul hullámzott köröttünk,
egymásért téptünk gyors pillanatokat,
lopott perceket, rohanó napokat
néhány csillagfényes nyári éjszakát,
hittük, ez a végtelen, de vége lett,
hosszú utamon nem kísért szeretet
III.
Hosszú utamon nem kísért szeretet,
volt, hogy rohantam, aztán elfáradtam,
volt, mikor még hittem, aztán csalódtam,
szőkék-feketék-barnák, mind bélyegek
emlékek és bűnök, régmúlt bilincsek,
fogoly voltam, önmagam átkozottja,
rosszul osztott lapoknak kárvallottja,
cinkelt partik, kiégett, szép szerelmek
fáradtam, már vágytam pokolra térni,
térdelni megtanultam, míg rád vártam,
veled az alázatra rátaláltam
kezed emelt fel, és ejtett a mélybe,
mennyben jártunk, most a pokolt ölelem,
sorsom vállaltam, kegyelmet nem kértem
IV.
Sorsom vállaltam, kegyelmet nem kértem,
hittem, bíztam, igaz a szó - szeretlek,
mosolyok, örömök, könnyek, félelmek,
apró jelek, gyanakvás - és már féltem
tűrtem-tűrtél, tűrünk míg reményt láttunk,
majd szócsaták, tűéles-véres átkok,
az igazat fedő nagy hazugságok,
magunkra figyeltünk, kényszert diktáltunk
kétségek közt kerestük a másikat,
hinni akartunk, mert még egyek voltunk,
mert éreztük, nem érhet véget táncunk
és újra együtt ébredtünk, öleltünk,
egymást álmodtuk, velem nem féltél,
téged kerestelek, lelkemben éltél
V.
Téged kerestelek, lelkemben éltél,
és újra loptunk a fukar időből,
még reméltük, köztünk az a fal ledől,
együtt-jó, a magányban féltem - féltél
furcsa állapot volt, egyként léteztünk,
ha öleltünk, bennünk csak egy szív dobban,
minden érintésünkre a láng lobbant,
és esküdtünk - mindig együtt - nem féltünk
végül újra a tér-idő-távolság,
újra csak gyanakvás a féltés helyett,
lángból hamu, ha elengedtem kezed
türelmetlen kérdések és hallgatás,
pedig életet vágytunk, nem temetést,
szerelmet álmodtunk, együtt-létezést
VI.
Szerelmet álmodtunk, együtt-létezést,
hittél-hittem, csalódtál és csalódtam,
eljött, mikor csak egyedül álmodtam,
csendes hajnalban keserű ébredést
más ölelt, tested már másoknak adtad,
vedd kézbe kendőd, töröld el életem,
felejtsd az igaz szót, felejtsd szerelmem
csókunk, ölelésünk, szemétbe csaptad
ajkunkra fagyott a csók, hideg tüzek,
béna karunkban maradt mozdulatok,
mégis, Kicsim, néha rólad álmodok
furcsa álmok, utak, sínek - utazok
hozzád - vágyom rám vigyázó kezed,
ha fájt védtelen lelkem, te érezted,
VII.
Ha fájt védtelen lelkem, te érezted,
óvtál a világtól, óvtál magadtól,
konok dacod bántott, az igaz szótól
riadtál, a hűséget félretetted
hunyd le szemed, ne lásd vergődésemet,
járd utad, találd meg boldogságodat,
feledd, mi a gyötrelem, védd magadat,
emlékemet felejtsd, ölelj szerelmet
mit kirótt rám a teremtőm, vállalom,
megálmodott világunk lesz temetőm,
csak egy hiányjel vagyok, letelt időm
tudom valahol mégis benned élek,
régi álmunk még mindig kettőnkre vár,
az idő ölelt, ősz-tél-tavasz és nyár
VIII.
Az idő ölelt, ősz-tél-tavasz és nyár,
táncolt velünk a világ, dalunk repült
a szélben, az élet mosolygott velünk,
vak lettem, s nem láttam, rám a halál vár
könnyed gördül arcod érző bársonyán,
siratsz és siratod magad, döntöttél,
álmodtál velem, de utunktól féltél,
lázban égtél - az utolsó éjszakán
töröld le könnyed, temesd a vágyakat,
döntött a józanság, záródó szobák,
álmodtunk, ám érzed nincsenek csodák
engedd el hát kezem, indulj utadon,
köröttünk kiégett mező, halott fák,
jéggé fagyott az idő, már nincs tovább
IX.
Jéggé fagyott az idő, már nincs tovább,
veled megtanultam az alázatot,
megismertem az örömöt-bánatot,
fájó most feledni az álmok sorát
voltál az álmom, lettél gyalázatom,
érzel - a gondolat tőlem elcsalhat,
de leszek lelkedben élő fájdalmad,
s te maradsz a végtelenben az álmom
leszek neked egy jéghideg pillanat,
mi beléd mar, ha holnap másra nevetsz,
a fájdalom leszek, ha majd eltemetsz
hunyd be csillag-szemed, ne emlékezz rám,
feledd álmainkat örök időkre,
fázom, lelkem vetkőztetted meztelenre,
X.
Fázom, lelkem vetkőzted meztelenre,
letépted álarcom, múltam meztelen,
bújnék hozzád, így piszkosan, véresen
utam végére, keresztre feszítve
parázson taposol, tüzem oltottad,
kereszt vállamon, bűneim rárakod,
éjszakád nyugodt, múltad nem álmodod,
nem érdekel már, éld hát mással vágyad,
koponyákon járok, élő lelkeken,
metszőn jeges szél vág halott arcomba,
cipelem magam s téged, fel a dombra
szánj meg, akard, hideg értelemmel csak,
még vágyom a tűzre, testedre, de
bűneim daccal raktad keresztemre
XI.
Bűneim daccal raktad keresztemre,
zárd be most szíved, utunk végén járunk,
dolgod most némán tedd, égbe száll álmunk,
maradj józan, és ne nézz a szemembe
éltető szerelmünk már enyészeté,
ajkad ízét könnyed mossa ajkamról,
szavad nem simogat, mindig csak vádol,
igaz szavunk vált kín-hazug szégyenné
elveszett simogató mozdulatod,
ne nézz rám, akkor nem fáj majd a múltunk,
rég égre szálltunk - most pokolra hullunk
ígértél örök hűséget, szédültél,
tested uralt, temette lelked szavát,
nincs hát tovább, még add arcod mosolyát
XII.
Nincs hát tovább, még add arcod mosolyát,
még egyszer ne féld - most ölelj magadhoz,
térj vissza együtt megélt álmainkhoz,
álmodd még újra az első éjszakát
rossz emlékezni, talán neked is fáj,
de te tudod, mit akarsz, mindig csak kérsz,
játszol az emberekkel, csak mást dicsérsz,
annak örülsz - utánad koslat egy nyáj
magad keresed ebben a világban,
ebben a sok hazugságban, nem féled
szavad kimondani, önmagad éled
nem számít a másik, léteznek sokan,
kit számon tartasz, kik rólad álmodunk,
ringass, dúdold dalunk, de temesd álmunk
XIII.
Ringass, dúdold dalunk, de temesd álmunk,
és menekülj tőlem, egy rég halottól,
ne hatódj meg könnyek csillogásától,
ne álmodj, álmunkban egymásra várunk
még add hideg számra jeges csókodat,
könnyed mossa le vérem, már nem kérem,
hogy szeress, te másé vagy, ezt megértem,
légy kegyetlen, vállald hát a vágyakat
te is érzed a hazug szó fals hangját,
légy hát őszinte, ne hazudj senkinek,
nem lesz majd, aki hinni fog, megvetnek
szeretetre vágysz, de mindenkit elhagysz,
én sem létezek, és velem halt vágyunk,
ölelj magadhoz, együtt feltámadunk
XIV.
Ölelj magadhoz, együtt feltámadunk,
időnk elfutott, jövőnk meghalt, vége,
utolsó szép kép a kék-könnyek fénye
és még - a hold túloldalán táncolunk
aztán jön a nincs tovább, egy szál virág
még kezedből a stüx folyóba hullik,
nem fogsz sírni, tested már másra vágyik,
megértelek, elfogadom - más világ
szeretlek, hiszem, hogy majd boldog leszel,
nem velem, kevés voltam én, elbuktam,
mégis szép volt, mikor veled álmodtam
megöltél, de egyszer majd követni fogsz,
itt most már befejeztem létezésem,
születtem, éltem és soha nem féltem
Utam végén (mesterszonett)
Születtem, éltem és soha nem féltem,
keresztem cipeltem, mindig hegymenet,
hosszú utamon nem kísért szeretet,
sorsom vállaltam, kegyelmet nem kértem
téged kerestelek, lelkemben éltél,
szerelmet álmodtunk, együtt létezést,
egymásban-születést, fájó-temetést,
csak adtam-adtál, nem kértem nem kértél
jéggé fagyott az idő, már nincs tovább,
fázom, lelkem vetkőzted meztelenre,
bűneim daccal raktad keresztemre,
még egyszer add kincsem, arcod mosolyát,
ringass, dúdold dalunk, de temesd álmunk,
ölelj magadhoz - együtt feltámadunk.