Gyûlölet
Írta: BeYu Dátum: February 03 2008 13:08:55
Sötétség leple borul a tájra,
Zokogó lelkem magányos árva.
H
Teljes hír
Sötétség leple borul a tájra,
Zokogó lelkem magányos árva.
Ártatlan faleveleket tép a dühöngõ szél,
Szívem mélyében a gyûlölet életre kél.
Úgy lángol, mint eddig soha máskor,
Hisz senki nem volt oly kegyetlen, s bátor,
Hogy egy lány a távolból sötét imát kívánjon,
S haragja bosszúért kiáltva átkot várjon!
Mérhetetlen sajnálat mit érzek,
Szívemmel ezer sebbõl vérzek.
Szeretet s gyûlölet bennem él...
Pokol s menny most összeér...
Kegyetlen állat az ember,
Nincs olyan, mit nem mer.
Pofátlanság felsõhatára,
Hova tûnt az emberség már?
Figyelj te kis hitvány féreg,
Remélem a pokol tüzén égsz meg!!!
Szánalmat érzek, szánni is foglak téged,
Bár nem halálod, csupán belsõ lényed.
Íme újabb példa az embertelen bunkóságra,
Egy újabb ok a nyomtalan elmúlásra.
Légy a sors "kegyeltje", éld hosszasan élted,
Kívánd minden percében: bárcsak ne születtél volna meg.
Vagy érjen utol a sors, amilyen gyorsan csak lehet,
S legyen fájdalmakkal gyötört lassú végzeted.
De ne légy egyedül szenvedésed percében,
Hagy gyönyörködjem én is az élet rendjében.
Elárulok egy titkot a széllel...
...ha már te nem leszel,
Értéktelen emléked, s neved,
Tiprom majd ahogy csak lehet!
Megnézném, hogy vigyorra állna-e szád,
S akkor is ekkora lenne-e pofád,
Ha te alkotnád e gúny tárgyát,
S lelked taposnánk egy életen át!
Szeretet s gyûlölet bennem él...
Pokol s menny most összeér...
Kezem remeg...dühös a lelkem,
Nem nyugszik e pusztító érzelem.
Szemem könnyes...lényem gyenge,
Miért lettem olyan, mint Te?
Szeretet s gyûlölet a magasba ér...
Pokol s menny már külön él...