Hogyha eljössz értem, rózsaágyra fektess,
míg az eső pattog ringatja az árnyat,
vége-nincs időnket ebben leljem Kedves,
mert akkor a szemem fényt ad a homálynak.
Lázamtól borzongnak, majd a piros rózsák,
ahogy tépett szirmuk körbe-körbe repdes,
felizzanak újból, mint hajnalhasadás,
hogyha eljössz értem, rózsaágyra fektess.
Hogyha eljössz értem, rózsaágyra fektess,
nézd, mint köt ezredszer vertcsipkét a holdfény,
fent a tépelődő csöpp, arasznyi csendben,
vergődő időben, nappalomban ott élj.
Ébressz fel, míg az ég tiszta, büszke, bátor,
ha elkésel lehet már hiába keltesz,
mert poros virág közt elszárad a lábnyom,
hogyha eljössz értem rózsaágyra fektess.