Nyár végi nosztalgia
Írta: lnpeters Dátum: August 28 2014 11:12:59
H
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
Teljes hír
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
Eső szitál.
A nyirkos, néma ködben
Átsejlenek a múlt árnyékai.
Ott integetnek a régi nyarak,
A régi fények felparázslanak,
Régi városok,
Régi autók,
Amíg a ködgomolyag tekereg,
Ott néznek rám
A régi emberek.
Gyermekkorom hatvanas évei
Néznek kopottan és otthonosan,
A múlt suhan,
És néha nehézkesen elpöfög
Egy Moszkvics,
Trabant,
Vagy egy Warszawa.
Aki abban a kocsmában mulat,
Mind halott;
Lepecsételt hangulat,
S az időtlenség néz
A semmiből.
Az idő akkor lassan kocogott,
És sokkal kisebb volt még a világ.
Földes szobák,
Kopottas házsorok;
A Múlt vén kampósbottal
Támolyog.
Ósdi játékok,
Régimódi dal,
Régi illatok,
Anyám fiatal;
Este az utcán két tehén üget,
A tévében hétfőn
Adásszünet.
Rég halott tárgyak mosolyogva néznek,
S közöttünk állanak
Rossz álmokból ismert szellemfalak;
Ha értük nyúlok,
Szertefoszlanak.
A Múlt, mint puha pamutgombolyag,
Ezer irányban szerteszét szalad,
Nyomában marad
A tompa
Hiány.
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
A régi kívánatos miniszoknyák
Rongynak se jók már,
És a régi combok
Súlyosan hordják visszereiket.
Jelen fennsíkján régi fészek áll,
S a Múlt,
Mint ritka költöző madár,
Talán egyszer majd
Hazatalál.
A vén Idő szalad,
A gond marad,
S vele az Élet.
A gondok, mint dúló tatár hadak
Örömünk zsúpfedelét égetik,
S naponta újjáépítjük magunkat.
Mi vagyunk a meghitt
Jelen-vidék;
Másoknak leszünk Múlt
És Menedék.
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
Mindig a Jelen
Isten helytartója,
Ha tisztét meghitten, jól látja el,
Gondok dacára újra visszatér
A Jövőt teremtő, mosolygó
Béke,
Akár a gólya minden új tavasszal.
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
A gond marad,
Akár a Szerelem;
Lelkünk falán szent emlék-cserepek;
Az Idő fut,
A bánat csepereg -
Múltunk által lehetünk
Emberek.
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.