A csend vagyok
Írta: reitinger jolan Dátum: September 16 2014 08:29:37
H
Még itt állok az ősz-kikezdte réten,
hallgatom, amint az idő söpröget,
rendezi sorát, az igazi létet,
és kihúzza a sok rozsdás vasszöget.
Teljes hír
Még itt állok az ősz-kikezdte réten,
hallgatom, amint az idő söpröget,
rendezi sorát, az igazi létet,
és kihúzza a sok rozsdás vasszöget.
Arcom taván hullám-barázda kelyhe,
csodálkozik: milyen szép volt valaha,
de rám vetül az alkony puha pelyhe,
nyakamban a lógó sorsom, kabala.
És hordozom, mint béklyóját a rab,
majd emlegetnek tűnődő szavakkal,
nyár estéken, ha erősen tűz a Nap,
és a jég-rianást őrző tavakkal.
Mily jóságos volt, de mégis mily kemény,
a szívét adta annak, aki kérte,
de mára megkövült benne a remény,
sok gördülő szava vajon sért-e ?
A kéklő esték is suttognak rólam,
talán álom voltam, egyszerű mese,
körém hiába zengett hangos szólam,
háborgó lelkemnek csend a fegyvere.