Miután te elmentél
Írta: Ayame Dátum: February 15 2008 11:05:17

---

T

Miután te elmentél
Komorság lett úrrá,

---

Teljes hír

---

Miután te elmentél

Komorság lett úrrá,
Eddig víg, napsugaras szívemben,
A jó idõ is elmúlt,
Helyette esõ hullt alá,
A víg dombságnak látott síkságra.

Miután te elmentél,
S a vonat sem hozott már,
A madarak elfelejtették dalukat,
A szellõ sóhajtozott minduntalan,
Utánad, ki itt hagyta szeretõjét.

Miután te elmentél,
Látni se akartalak,
S mégis, álmomban veled voltam,
Szégyen nélküli vigasz,
Hiányoztál, de nem engedtem vágyaimnak.

Miután te elmentél,
Titokban kerestelek,
De nem találtalak,
Lehet, legbelül nem is,
Akartam oly annyira.

Már elmentél,
De gyógyírt nem hagytál magad után,
Nem sokkal azután tudtam meg,
Erre nincs is igazi gyógyszer,
Csak magában lelhet rá az ember.

Még most is ott állok,
A pályaudvaron, várok
Ezer meg ezer ember halad el,
De egyik sem te vagy, nem is lehetnél,
Hisz te egyetlen vagy s örök.

Gyógyulnék, de hiába,
Még mindig téged látlak,
Bár merre vezet szembogaram halovány sugara,
Nincs menekvés,
Rabod lettem, melynek letöltéséhez
Egy élet is kevés.

Az alagútból kiút nincsen,
Nem is akarok,
Az egyetlen vágyam, hogy
Örök álomba zuhanjak, s mindvégig,
Melletted, csak melletted legyek.

Tán ez az álom túl éktelen,
Bár az irigy lelkek,
Nem tartanak vissza mostantól,
Örökké enyém leszel, és én tiéd,
Együtt a világegyetem porszemeként.

Miután elmentél,
Újra visszajössz,
Ugyanúgy, s mégis máshogy,
Soha el nem hagyva szerelmedet a túlvilágon,
Megvédve, az ártó csillagoktól.

S mint örököse a napnak,
Étkünk napfénybõl,
És a magányos üstökös csóvájából lesz,
Megpihenni pedig a holdon fogunk,
Egyik mélyebb gödrében.

S miután szemünket lehunytuk,
Álmunkban ismételten egymáséi válunk,
Két lélek, ki képtelen szabadulni egymástól,
Úgy táncolunk vígan a szivárványhídon,
Majd a tündérekkel karöltve repülünk át egy sivatagon.

Csak pár napja mentél el,
Magányosan ébredtem fel reggel,
Kinéztem kócosan az ablakon,
A mosolygós nap a szemembe világított,
Üres volt a szoba, hát valóban elmentél.

Eddig nem fogtam fel,
De most fájdalmasan hasított belém a tudat:
Elhagytál, s még el sem búcsúztál,
Könnytelenül sírtam, hisz könnycseppjeim már rég, elfogytak, lelkem zokogott szüntelenül, vigasztalhatatlan.

S még most is tudom,
Amit álmomban tudtam,
Téged elfelejteni
Soha, semmikor nem tudlak,
S nem is akarlak.